AJÁNLOM AZ OLDALT
emlékezésBuzánszky Jenő, az 1953. november 25-én Londonban Anglia ellen 6:3-ra győző csapat jobbhátvédje mondott rövid pohárköszöntőt, amelyben Puskás Ferencre emlékezett: „Ünnepelni szoktunk ilyenkor, most azonban gyászba borult ez az ünnep. Ezért a szokásosnál visszafogottabban, csendesebben és rövidebben leszünk együtt, de mindenképpen fontos, hogy találkozzunk minden évben november huszonötödikén, a magyar labdarúgás napján.”
Ott volt az összejövetelen Szepesi György, az évszázad mérkőzésének rádiókommentátora is, valamint a kispadról Várhidi Pál (Grosics Gyula és a gyengélkedő Sándor Károly hiányzott), Gyetvai László és Ihász Kálmán is, aki a Vasas színeiben 1961-ben, 19 évesen foghatta Puskás Ferencet a Real Madrid elleni BEK-meccsen.
1953-ra emlékeztek 53 év elteltével – sohasem volt szomorú hangulatban.
Szepesi György: Az én sztorim
„A futballszakma egyszerre irigyelte és sajnálta Sebes Gusztávot, tudniillik a szövetségi kapitány csodálatos képességű játékosok között válogathatott, ugyanakkor a bőség zavarával is küszködött. Közönségkedvencek egész sora nem fért be a válogatottba, vagy csupán epizódszerephez jutott. Csordás Lajos például kirobbanó formában játszott a Vasasban, és a kor egyik legragyogóbb csatára volt, ám nem tudott gyökeret verni az Aranycsapatban. Ugyanez elmondható Machos Ferencről, Várhidi Pálról, Rákóczi Lászlóról, a kapus Faragó Lajosról, a fedezet Kovács Imréről, a Vasas-csatár Szilágyi I Gyuláról és persze a nagy bombázókról, Szusza Ferencről, Deák Ferencről. Sebes Gusztáv igyekezett jó megoldást találni, amikor a különböző posztokra kereste az embereket. Kezdetben az MTK-s Kovács Imre játszott Bozsik József fedezettársaként, de ő hasonló irányítókészséggel volt megáldva, mint a legendás Cucu. Így a kapitány inkább vezért áldozott, és egy szürkébb, de talán a csapat szempontjából hasznosabb játékost keresett és talált Zakariás József személyében. Az sem véletlen, hogy abban az időben többször előfordult, hogy egy nap alatt két-három válogatott meccset is játszottak, hiszen ki tudtak állítani ennyi, azonos képességű játékosból álló együttest. A magyar futball aranykora volt az.”
A megilletődött vagány – talán ezt a címet is adhatnák ennek a képnek, amelyen az ifjú Puskás Ferenc néz farkaszemet a fotós optikájával. A háború utáni időszakban a válogatott egymás után játszotta mérkőzéseit, és 1945 augusztus 20-án az Ausztria elleni mérkőzésen bemutatkozott címeres mezben Puskás Ferenc is. A hajdani tudósítások beszámoltak az ifjú zseni játékáról, és nyomtatásban sem fukarkodtak a dicsérő jelzőkkel – legalábbis a históriás könyvek így emlékeznek a későbbi világsztárról. Az osztrákok nem is számítottak arra, hogy a magyaroknál olyan zseni rúgja majd a labdát, mint Puskás Ferenc.
