„Tudtam a betegségéről, és azt gondoltam, hogy talán fel is vagyok készülve a rossz hír fogadására. De nem voltam. Az, hogy soha többé nem találkozhatom Puskás Ferenccel, a magyarok Öcsijével, egyszerűen felfoghatatlan számomra.

De ő a szívünkben örökké élni fog. Jó visszaemlékezni. Azzal a bal lábbal, azzal a bizonyos bal lábbal mennyi rekordot megdöntött, hányszor, de hányszor kergette vele őrületbe a védőket. Háromszázhuszonnégy mérkőzésen háromszázhetvenkét gólt lőni, a magyar válogatott mezében nyolcvanöt meccsen nyolvcannégyszer a kapuba találni csak a legnagyobbaknak sikerülhet. És ő volt az egyetlen olyan játékos, aki négy gólt lőtt egy BEK-döntőben.
Mennyi, mennyi szép emlék tör elő ilyenkor az emberből...

De a száraz statisztikákon túllépve, ott volt ő: egy kedves, mindenkivel barátságos ember.
A magyar válogatottat Helsinkiben olimpiai győzelemig repítette, majd 1953-ban azon a bizonyos londoni 6:3-as mérkőzésen megmutatta mindenkinek, mi az igazi futball lényege. Az a visszahúzós csel! Több ezer gól láttam már a stadionokban, a képernyőn keresztül, de ahhoz foghatót egyet sem. Az angolok játékosa, Billy Wright hiába nyargalt tiszta erejéből felé, hogy megakadályozza a góllövésben, Puskás Ferenc megviccelte őt – és a mennybe ment.

Aztán az Eintracht Frankfurt elleni BEK-döntő. Akkor már a Real Madrid mezében, Alfredo Di Stéfanóval, Francisco Gentóval karöltve 7:3-ra győzték le a németeket, és a négy gólt szerző Száguldó Őrnagy azon a glasgow-i estén is megmutatta az embereknek, valójában mi ennek a gyönyörű játéknak a lényege.

Puskás Ferenc azonban nemcsak a pályán volt zseni, hanem az életben is. A családja, a bájos felesége, Erzsébet számára otthon csak Öcsi volt, a Real Madrid öltözőjében Panchónak becézték, azok számára pedig, akik a Honvédban látták futballozni, Száguldó Őrnagyként vonult a halhatatlanok táborába. Olyan volt ő, mint a jó bor, az idő múlásával lett egyre jobb.

Puskás Ferenc egyszer azt mondta nekem, hogy ő a futballt jobban szerette, mint az életet. Nos, fájdalommal tudomásul kell vennünk, az élete pénteken reggel véget ért.
De a szurkolók, a barátok, a futball sohasem felejtik el Puskás Ferencet...”