Félretették az ellentéteket
Miskolc, november 19., 10.00 A DVTK és a Honvéd példamutató módon adózott Öcsi bácsi emlékének.
A DVTK-Budapest Honvéd mérkőzést (2-1) megelőzően a játékosok és a szurkolók is megemlékeztek a pénteken elhunyt Puskás Ferencről. A diósgyőri klub - a legendás játékos emlékének adózva - elkerített egy részt a lelátón, ahová a találkozóra kilátogatók virágokat és mécseseket helyezhettek el. A Honvéd szimpatizánsai már pénteken is megemlékeztek a világhírű balösszekötőről a Bozsik-stadionban, a kezdő sípszó pillanatában pedig háromszáz fekete léggömböt engedtek a magasba. Mint ismert, a két szurkolótábor legendásan rossz viszonyt ápol egymással, erre a mérkőzésre azonban a DVTK és a Honvéd ultrái is félretették a múltat, és egymás sértegetése helyében együtt skandálták Puskás Ferenc nevét a megemlékezés miatt negyedórás késéssel kezdődött találkozón. Öcsi bácsi egyébként éppen a DVTK ellen lőtte első gólját az élvonalban, a válságos történelmi időszak idején, 1943-ban. A Honvéd játékosai a színfekete mezben, Puskás Ferenc arcképével ellátott pólóban vonultak ki a kezdőkörbe - majd a megszokottól eltérően fekete-fehér mezben léptek pályára -, a DVTK-sok pedig a Száguldó Őrnagy fotójával ellátott 10-es számú egyenpólót viseltek. A két csapat Öcsi bácsi tiszteletére egy-egy drapériát feszített ki a kezdőkörben, és a kezdőkörben egymás vállába kapaszkodva némán tisztelegtek Puskás előtt.
|